Versenyzésre is alkalmas méretű uszoda, vetítőterem, tucatnyi autóbeálló, legalább 100 négyzetméteres nappali, óriási, ősfás kert és személyzeti lakrész tatozik manapság már a budapesti luxusingatlanokhoz, melyek ára 300 millió forint fölött jár – derült ki a Világgazdaság cikkéből.
A vevői igények azonban jellemzően túllépnek a kínálaton, s a teljes részpiacon továbbra is kevés az olyan ingatlan, amely megközelíti mondjuk a francia, brit vagy amerikai viszonyokat. Egyáltalán nem elegendő egy luxusingatlanba most már egy kisebb medence, s egyre inkább a 100-150 négyzetméteres mozi válik elfogadottá. Legalább 9-10 autó elhelyezésére alkalmas garázzsal kell a háznak rendelkeznie, de emellett követelmény a nagyméretű kerti fogadóterület.
Emellett természetesen 3-4 hálószoba és fürdőszoba kötelező, valamint a 100-140 négyzetméteres nappali. A személyzetnek lehetőleg külön helyiséget kell biztosítani, méghozzá nemcsak szobákat, hanem lakrészeket. Mindezt körülöleli a lehetőleg ősfás, ápolt kert.
Az ilyen ingatlanok négyzetméterárai 400 ezer és 1 millió forint között mozognak, ami nem is tekinthető magasnak, például az Andrássy úti árakhoz képest. A legtöbb ilyen ingatlant a Sváb-hegyen keresik, elsősorban a Béla király és a Mátyás király úton, de feljövőben van a II. kerületben a Kuruclesi és a Verecke út is.

Visszajelzés: Luxus ingatlanok Eladó újépítésű és újszerű luxus ingatlanok Budapesten | Leveleki Tünde blogja
Visszajelzés: Luxus ingatlanok Eladó újépítésű és újszerű luxus ingatlanok Budapesten | Eladó zuglói lakások, házak, telkek
Visszajelzés: Luxus ingatlanok Eladó újépítésű és újszerű luxus ingatlanok Budapesten | csak újszerű lakást veszek
Visszajelzés: Luxus ingatlanok Eladó újépítésű és újszerű luxus ingatlanok Budapesten | Mareco Ingatlan = újépítésű & újszerű lakások