Érték, harmónia, egyediség, kényelem. A luxus nehezen definiálható fogalmához kapcsolódó tényezők közül ezek azok, amelyeket a legtöbb luxuslakás-tulajdonos érvényesíteni szeretne a lakásbelső kialakítása során. Ezt azonban igazán színvonalasan megvalósítani – bármilyen jó ízlése is van -csak szakember segítségével tudja. Az alábbiakban röviden áttekintjük, milyen lehetőségekkel szembesülhetünk egy luxuslakás berendezése során, bemutatjuk, hogy a belsőépítészek luxusingatlanok esetében hogyan segíthetik a tulajdonosokat lakásaik kialakításában.
Miért kell belsőépítész?
Bármilyen kategóriájú lakást kívánunk is igényesen berendezni, az egyik legfontosabb szempont az összhang biztosítása, a harmónia megteremtése. Egy-két évtizede, a rendszerváltás időszakában ezt a követelményt ugyan sokszor felülírta az az elvárás – nem egyszer az esztétikum kárára -, hogy minél szembetűnőbb legyen a tulajdonos jómódú státusza, ám az igények azóta sokat finomodtak. Ehhez nyilvánvalóan hozzájárult az is, hogy nagyságrendekkel bővült az elérhető anyagok és bútorok választéka, rengeteget fejlődtek a különböző technológiák, illetve megnyíltak azok a csatornák, amelyeken keresztül közvetlenül is megismerhetőek, megtapasztalhatóak lettek a külföldi trendek és irányzatok.
Éppen a lehetőségeknek ez a bővülése eredményezte, hogy ma már igazán igényes lakások berendezéséhez a legtöbb esetben belsőépítész segítségét is igénybe veszik. Hiába jó ugyanis valakinek az ízlése, ha napi elfoglaltságai nem teszik lehetővé, hogy mélyebb ismereteket szerezzen az elérhető bútorokról, felületekről, anyagokról és technológiákról, vagy éppen a világítástechnikai lehetőségekről.
Sosem látott választék
A bútor- és formatervezés világában az elmúlt egy-két évtized során a korábbi olasz egyeduralmat francia, németalföldi, angol és skandináv tervezőirodák igyekeznek megtörni. A korábbi, szinte egyeduralkodó minimál irányzat mellett – a jórészt ekkor kiforrott új technológiákat felhasználva – megjelentek új, változatos, sokszor merész formák is. Eközben egyre több design-klasszikus érhető el a hétköznapi vásárlók számára is. Ennek ellensúlyozására egyre elterjedtebbé válnak az úgynevezett limitált szériás design-termékek, amelyek művészet és funkcionalitás határán egyensúlyozva továbbra is egyértelműen képesek a luxusérzés közvetítésére. Ezek szinte születésük pillanatában antik darabokká válnak, műgyűjtők, múzeumok és galériák tárlataiban foglalják el helyüket.
Az anyagok választékában szintén jelentős bővülés tapasztalható. Nem csupán új, korábban ismeretlen anyagok jelennek meg (különféle műanyagok, természetes és mesterséges anyagok kombinációi), hanem a természetes anyagokon (kő, fa, szövetek) is sokszor újfajta megmunkálási technikákat alkalmaznak.
Németalföldi, és a skandináv területről indult a régi kézműves technikák felelevenítése, hagyományos anyagok és új technológiák ötvözésével. Az architekturális minimalizmus puritán anyaghasználata óta sokat gazdagodott a luxusanyagok tárháza. Immár a fenti új alkalmazások és a mai hi-tech anyagok (pl. a DuPont által kifejlesztett corian) is igazi luxusérzést képesek közvetíteni.
Új megvilágításban
A legutóbbi évtizedekben a világítástechnika is rengeteget fejlődött, ennek megfelelően a világításnak is egyre nagyobb szerep jut a luxusérzés megteremtésében. Immár nem csupán a világítótestek (csillárok, búrák, lámpavázak) kialakítása, de például a terek különféle hangulatú, indirekt megvilágítása, a rejtett fények, sőt világító bútorok alkalmazása is jelentősen emelheti az enteriőr színvonalát. Az intelligens otthon rendszer keretében működtetett hangulatvilágítások kialakításakor sokszor üvegszálas megoldásokat is alkalmaznak, ami a fényforrás és a fénypont elhelyezését egymástól függetlenítheti (így a fénypontnál nincs hő, és beépítési mélységet sem kell biztosítani).
Milyen stílusokat ajánl a tervező?
“A végső cél csak az lehet, hogy minden lakás utánozhatatlan, egyedi belsőépítészeti kialakítással rendelkezzen. Ugyanakkor az igények megfogalmazását nagymértékben elősegíti, ha megfelelő kiindulópontokat tudunk mutatni az ügyfeleknek” – kezdi az ügyféllel közösen végrehajtott tervezési folyamat első szakaszának ismertetését Gyarmati Ágoston, a feladattal megbízott willbedesign ügyvezetője. “Jelentősen eltérő igényekre számítunk, ennek megfelelően három eltérő stíluskoncepciót is kidolgoztunk erre a célra.
Az egyik a hagyományos irányzatokat felelevenítő post art deco, a másik a fiatalosabb, de a 70-es évek elegáns vonalait tükröző luxus organikus, míg a harmadik a modern anyag- és formavilágot ötvöző high tech fluid koncepció.”
- Post art deco
A post art deco – a huszadik század első évtizedeinek eklektikus irányzatát ötvözi mai kortárs tendenciákkal. Alapvetően időtlen, univerzális értékeket hordoz. Miközben formavilága visszanyúlik az elmúlt évszázadba, modern luxusanyagokat és technológiákat, sőt, kortárs bútorokat is alkalmaz. Szélsőségektől mentes, modern környezetben is elegáns vonalai miatt főként a konzervatívabb ízlésű lakók számára lehet jó kiindulópont.
- Luxus organikus
Ez az előzőnél mozgalmasabb stíluselemeket alkalmazó koncepció hangulatában a 70-es évek Riviérájának szállodabelsőit idézi – nem feledve, hogy az Excelsior elődje, a Hotel Rózsadomb épülete is ebben az időszakban épült fel. A stílus keretében alkalmazott bútorok szintén jobbára hagyományosabb luxusanyagokból készülnek, de vonalai lágyabbak a post art deco bútoraiénál.
- High tech fluid
Sok modern anyagot – köztük műanyagokat, így a már említett coriant is – felhasználó stílus, amely a legforradalmibb, mégis elegáns formavilágot igyekszik a lakásba varázsolni. A térben előszeretettel alkalmaz szoborszerű bútorokat, ilyenek: Konstantin Grcic Mars névre keresztelt bőrkárpitozott post-minimalista székei, Ferrucio Laviani ellebegő asztala, illetve a Pritzker-díjas, iraki származású építészasszony, Zaha Hadid, B&B Itáliának tervezett, áramvonalas kanapéja. Ezek a darabok egytől egyig a kortárs design domináns irányzatainak fontos lenyomatai.

Visszajelzés: Luxus ingatlanok Eladó újépítésű és újszerű luxus ingatlanok Budapesten | Fischer Katalin blogja
Visszajelzés: Luxus ingatlanok Eladó újépítésű és újszerű luxus ingatlanok Budapesten | Eladó Lakás Budapest
Visszajelzés: Luxus ingatlanok Eladó újépítésű és újszerű luxus ingatlanok Budapesten | Eladó zuglói lakások, házak, telkek